Színvilág

Nagyon sokáig féltem a színektől. Csodálattal néztem azokat a barátaimat, akik bátran vettek piros táskát, sárga cipőt, és nem a “biztos” feketével operáltak végig a kamaszkorukban. Én hetekig gondolkodtam annó, hogy beruházzak-e a bordó hátizsákba, ami egyébként utána remek döntésnek bizonyult.Logó-ügyben is óvatos voltam. A szürke és a lila nem volt olyan rizikós választás, így az első pár évben tökéletesen megfelelt a Sofia Design Lab márkajelzésének. Ahogy viszont telt az idő, úgy éreztem egyre égetőbbnek, hogy kitegyem az asztalra azokat a színeket, amik markánsan bennem vannak: harminc iksz éves fejjel bevallhatom: nincs kedvenc színem, csak szineim (jó, sorrendiség talán van).A lila: ami nem is igazán lila, hanem padlizsán. Az első saját lakásom egyik falát festettem ki hirtelen ötlettől vezérelve padlizsán lilával. Húszévesen még csinál ilyet az ember, semmi maszkoló szalag, tikszó, csak úgy érzésre. Máig nem felejtem el azt a nagyon nagy ablakot, kívül a nyárfák leveleit, és az én titokzatos lilámat. A színbe belekeveredik a dédmamai lakás illata, a szeretetteljes percek, elsuhanó trolihang, galambok. Belvárosi idill. Valahogy így kerül ez az első helyre, és használom több helyen is előszeretettel.

A zöld: ami türkiszzöld, smaragd, ki milyennek látja. 2005, Róma, filmbe illő jelenet: tikkasztó hőség van még este hétkor is, a fagyisnál a legsötétebb étcsokit veszem meg. Mámorosan bolyongok a macskaköves tereken, utcákon, amikor elsuhan mellettem egy elegáns pár. A nő rámnéz nevetve, hosszú smaragdzöld ruhát visel, odanyújtom a fagyimat, és belekóstol. Meg ilyen színű a Balaton is, ha hűvösebb az idő, és ha Lisszabon fölött bekanyarodik a repülő, a Tejo torkolata is türkizes. Hát ezért szerepel itt.

Napsárga: nagyon pozitív és nagyon erős szín ez nekem, azt idézi, amikor annó kilovagoltam a tóig, leültem a kidőlt fára, és behunytam a szemem. A szemhéjam alatt pont ezt a meleg sárgát láttam, a fény fölmelegítette a belsőmet.

A szürke, a biztos pont a fehér és a fekete között, gyerek mellett ideális. Egy időben meg voltam róla győződve, nincs snájdigabb a szürke pólót viselő fiatalembereknél. Ezt a tézist talán még ma is tartom… Megnyugtat. Nekem a “szürkeség” mint olyan nem egy létező fogalom, az unatkozást elkerülöm, vagy ő kerül el engem. A szürke nagyon-nagyon esztétikus. (Az ötven árnyalatát hagyjuk az irodalmároknak marakodni)

Barack: nőiesnek tartom, nagyon közel áll hozzám. Minden formában szeretem!

A piros: nem más, mint a Ferrari piros (#FF2800) a hexa-kódja, ez az, amit a körmömre is kenek, ez az, ami a spirituszt, energiát, löketet teszi az életembe. Sokan a lila helyett ezzel azonosítanak, pedig ritkán merem fölvenni (ezen változtatnom kell). Örök klasszikus. Vér, szerelem, dráma, szenvedély, és még puffogtathatnám a (nagyon is igaz) kliséket.

Így áll össze ez a logó, színes esernyője alatt találtak otthonra a korábbi cikkben említett témák, és a grafikai munkám is.

Szeretettel: Sofia