Egy (tényleg) boldog ember – amikor valaki szereti a munkáját

Milyen ideális lenne, ha mindenki örömmel menne dolgozni, jól megfizetnék, megbecsülnék a teljesítményét, függetlenül attól, nő vagy férfi. Ha a munka nem teher lenne, hanem tehetségünk kibontakoztatásának felülete. Ha találnánk egy párt, aki partner egy intenzív karrierépítésben és családalapításban.

T. barátnőm mellettem nőtt föl, tíz éves korunk óta ismerjük egymást. Ő volt a jó matekos, a legcsúnyább írású, és akinek olyan szuper nagypapája volt, hogy minden nyáron náluk lehetett bandázni. T. pályája (és talán egész élete) szép lineárisan halad előre, olyan megnyugtatóan, hogy szerettem volna ebben a zűrzavaros, karrierváltók zsivalyában elmerülő környezetemet elkápráztatni egy olyan történettel, ahol nem kellett újratervezni semmit, ahol jó döntések születtek érettségi után.

Barátnőm inkognitóját azért szeretném megőrizni, hogy ne a személye legyen a középpontban, hanem a története beszéljen magáért.  Fogadjátok szeretettel.

 

1. Gyerekkorunkból sok dologra emlékszem Veled kapcsolatban. Szeretted a fáraós könyveket, matek faktra jártál, olvashatatlan volt az írásod, csak hogy első blikkre mondjak pár dolgot:) És hogy minden buliban benne voltál. Mintha a gimnáziumi padból egyenesen mentél volna a Közgázra, onnan pedig egyre jobb állásokba. Mi szerettél volna lenni kis korodban? Kitől örökölted vagy tanultad ezt a hihetetlen szorgalmat? Hogyan lettél ma az, aki vagy ?

Nem volt kiskoromban kiemelt vágyam, hogy mi szeretnék lenni. Nagyon érdekelt a világ, azt hiszem mindenre nyitott voltam – nem is tudnék olyan tantárgyat mondani, amiben valami ne fogott volna meg. Ha ki kéne emelni, hogy mi foglalkoztatott igazán, azt mondanám, hogy az összefüggések, logikai kapcsolatok. Különösen szerettem ezért a történelmet és a matematikát (ide sorolnám amúgy a biológiát is, de ennyi felé nem lehetett szakadni).

A Közgazdasági Egyetemet választottam, befektetés elemző szakirányon végeztem, és mellette megszereztem a CEMS International Management diplomát is. Ez a két diploma hozzájárult ahhoz, hogy egyrészt legyen egy erős specifikáció, alapos tudás a pénzügyi területen és mellette egy széles látókört biztosító nemzetközi menedzsment ismeretre is szert tettem. Már egyetem alatt is dolgoztam tanácsadó cégeknél, ahol vállalatok stratégiáján dolgoztunk (közlekedési vállalatok, bankok számára). Majd egy
nagy magyar vállalathoz mentem, ahol évekig M&A-vel, üzletfejlesztéssel foglalkoztam, jópár éve pedig pénzügyi vezetője voltam/vagyok a vállalat különböző leányvállalatainál.

Igazából minden munkahelyemet és pozíciómat nagyon szerettem, az fontos számomra, hogy inspiráló, szakmailag és emberileg is jó főnökök és kollegák mellett dolgozhassak. A munka pedig legyen kihívás és sokat tanulhassak belőle. Ezekből szerencsére sose volt hiány, ami persze intenzív munkát és valóban szorgalmat is igényel. Ezt egyértelműen anyukámtól hozom, akinek hihetetlen kitartása és szorgalma van.

2. Mit csinálsz, amikor nem dolgozol? Mi kapcsol ki? Szeretsz túrázni, és sokat nem ülsz egy helyben. 

Már önmagában egy eltöltött nap a férjemmel és a gyerekekkel is nagyon sokat ad és kikapcsol. Ha nem túl későn érünk haza, a hétköznap délutánokba is becsempészünk egy Duna-parti sétát, kacsaetetést, nagyon feltöltő tud lenni.

Nagyon szeretek túrázni, bár kisgyerekekkel (4 és 1 évesek) ez éppen nem az az időszak. Korábban volt egy kis baráti kezdeményezésem a „Mozduljunk ki”, amikor a barátokkal 2 hetente túráztunk, negyedévente elutaztunk valahova (barlangásztunk, raftingoltunk, via ferrataztunk, hó talapas túráztunk stb… sok mindent kipróbáltunk), azt nagyon szerettem munka mellett csinálni.

Most inkább a családdal és barátokkal töltött idő a kikapcsolódás, bármilyen környezetben – akár egy közös séta, játszóterezés, családi ebédek stb. Ha már tudunk találkozni és beszélgetni, az nagy öröm és feltöltődés, egyelőre az még extra, hogy ez programhoz is legyen kötve. Amúgy tervem, ha nagyobbak lesznek a környezetünkben a gyerekek, hogy újraélesztem a kis programsorozatot „Mozduljunk ki gyerekkel” néven.

3. Két kicsi gyermeked van. Hogyan zsonglőrködsz mellettük, mi a stratégiád? Elég jó anya vagy, vagy állandóan versenyt futsz az odővel és a környezeted/saját elvárásaiddal?

A stratégiám az, hogy priorizálok. A fontos az szerintem, hogy az ember tudatosítsa, hogy mit választ és miért, és ezért milyen kompromisszumokat köt meg. Így el tudom engedni a maximalizmust bizonyos területeken (például én messze vagyok a tökéletes háziasszonytól :)), és sokkal jobban kiélvezem azt amire direkt szántam több időt, még akkor is ha épp nehezebb időszakban vagyok (például a munkahelyen).

Elég jó anyának tartom magam és ezt gyerekek tükrözik vissza felém, ennél nagyobb bizonyíték nem kell. Kiegyensúlyozottak, vidámak, érdeklődőek egyszerűen szuper kisgyerekek. A gyerekekkel töltött idő az mindig kiemelt helyen van természetesen, azt nagyon fontosak tartom, ha nem is egész nap vagyunk együtt, de amikor együtt vagyunk, akkor tényleg rájuk figyelek teljesen és jókat játszunk-beszélgetünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs zsonglőrködés és nem esik le, néha egy-két feladat (a már említett házimunkák…), de a fentiek miatt azt gondolom, hogy ez belefér. Inkább legyenek csillogó gyerekszemek, mint csillogó lakás! (ha választani
kell) 🙂

4. Mit tartalnál ideális work-life balancenak egy mai nő életében? Hogyan nézne ki ideális esetben az életed úgy, hogy éppenséggel szereted a munkádat, szereted a családodat és a gyerekeket, és szeretsz szabadidődben mászkálni. Hogyan lenne minden hatékony, vagy mennyire kell és lehet maximalistának lenni manapság?

Szerintem nincs egy igazság ebben a kérdésben (sem). Mindenkinek magának kell megtalálnia a megfelelő egyensúlyt. Nekem kell a nyüzsgés, szeretem a munkám, számomra az az egyensúly, ha a munkának is kiemelt tere van az életemben a család mellet, illetve mindezek mellett a szabadidő is eseménydús.

Sőt szerintem nem hogy alapigazság nincs a work-life balanceban, de az én adott életemben is más-más időszakban máshol van/lesz az egyensúly (nyilván gyerekek előtt is, kisgyerekek mellett is más, később is változni fog stb.) Azt mindenképp kiemelném ennél a kérdésnél, hogy aki sokat gondolkodhat a
work-life balancen az már alapból nagyon jó helyzetben van. Ahhoz, hogy azt valósítsd meg, amit szeretnél kell egy „támogató csapat”. Ha nincs egy társad, akire számíthatsz, hogy a gyerekek körül besegít (a besegít szó nem is jó, hiszen nem segít együtt csináljuk), vagy ha egyszerűen anyagi okok miatt kell dolgozni mindkét szülőnek vagy pont amiatt nem tud a feleség, mert a férj munkája olyan sok időt kíván, akkor nagyon nehéz ilyen feltételek mellett is megtalálni az egyensúlyt.

Nagyon hálás vagyok, hogy a férjem nagyon támogató és mindig mellettem volt, amikor kisgyerek mellől visszamentem dolgozni vagy tudta, hogy nem semmittevés, amikor itthon vagyok egy pici babával. Ugyanúgy részt vesz a napi logisztikában vagy ha betegek a gyerekek az ápolásban. Nagyon nagy segítség emellett, hogy mindkét oldalon számíthatuk nagyszülőkre, nagynénikre.
Így igazán könnyű 🙂 (na jó ez erős túlzás, de enélkül el se tudom képzelni).

5. Volt, vagy van valami titkos vágyad, ami még nem teljesült be? Akár karrier, akár magánélet (hobbi, utazás stb) kapcsán, amire vágyódsz, amire sóvárogva, de jó érzéssel gondolsz, hogy “majd egyszer” ?

Nagy vágyaim most nincsenek, lehet ez még a kisgyerekek (hormonok) miatt inkább szentimentálisak.
Ki szeretném élvezni a hétköznapokat is, nem kell nagy dolgokra várni a boldog pillanatokhoz. Gyorsan elrepülhetnek észrevétlen évek, amíg várod a „majd egyszert”. Értékelni, hogy itt van ez a két csodás kisgyerek, élvezni ahogy fejlődnek és nyílik a világ előttük. Sokat együtt lenni a családdal és barátokkal. Örülni, hogy olyan munkám van, amit szeretek. Élvezni, hogy most minden a helyén van és kerek. Próbálok ezekből feltöltődni a nehezebb időszakokra.

Amíg itthon voltam a kicsivel nagyon felkeltette az érdeklődésem az önkéntes minimalizmus (aminek sok ága és értelmezése van amúgy, nem mindet vonatkoztatnám magamra), nagyon tetszik az az irány, hogy kevesebb tárgy vegyen körül, ne az értékeket gyűjtsd, ne szennyezd a környezeted a felesleges fogyasztással, ne a pénz miatt dolgozz, hogy elkölthesd. Szeretnék ebben a témában jobban elmélyedni és a családunk életébe beépíteni néhány elemét.

Ha még ennél is tovább megyek, olyan jó lenne valamilyen társadalmi ügy mellé jobban odaállni, erre is időt szánni és tenni azért, hogy jobb legyen a világ a gyerekeinknek és elmondhassam nekik, hogy megpróbáltam tenni valamit. Én hiszek abban, hogy egyes ember cselekedete/igyekezete is számít, nem kell hozzá béke Nobel díj – mondtam, hogy szentimentális a vágyam…